Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Pataki Ferenc lett "Az év főépítésze"

2013-08-30

Tizennegyedik alkalommal adták át a Nagykanizsa Megyei Jogú Város és az Országos Főépítészi Kollégium által 2000-ben megalapított „Az év főépítésze díj”-at. Évente két kategóriában adományozható elismerés. Az év főépítésze díjat aktív főépítész, míg a Főépítészi életmű díjat a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.

2013-ban Pataki Ferenc okleveles építészmérnök, Szolnok Megyei Jogú Város főépítésze kapta „Az év főépítésze díj”-at. Az indoklás szerint Pataki Ferenc a szakmai társadalom és az önkormányzat megelégedésére végzett két évtizedes főépítészi munkásságáért vehette át az elismerést, mely a településrendezés terén megkerülhetetlen igazodási pont a régió főépítészei számára; a városkép, a városközpont, a Tiszapart pozitív változásaiért, amely főépítészi munkáját dicséri.

A díjakat Nagykőrösön, augusztus 29-én a XVIII. Országos Főépítészi Konferencián ünnepélyes keretek között adta át dr. Czira Szabolcs Nagykőrös város polgármestere és Philipp Frigyes az Országos Főépítészi Kollégium elnöke.

Eddig összesen huszonhét főépítész részesült a kitüntetésben. 2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István [† 2005. 12. 05.] és Zábránszkyné Pap Klára, 2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [† 2004. 10. 15.], 2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit, 2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, 2004-ben Sümegen Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj, † 2006. 08. 28.] és Sáros László DLA, 2005-ben Pilisszentkereszten Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István, 2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István, 2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj] és Salamin Ferenc, 2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter [Főépítészi Életmű Díj] és Berényi András, 2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2011. 09. 27.], Boruzs Bernát [Főépítészi Életmű Díj] és Csík Edina, 2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Horváth András, 2011-ben Balatonfüreden Turi Attila és Sári István [Főépítészi Életmű Díj], 2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor [Főépítészi Életmű Díj, † 2012. 11. 17.] vehették át a díjat.

2013-ban „FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ”- at vehetett át

ARATÓ ANDRÁS ISTVÁN okleveles építészmérnök, ny. Észak-alföldi állami főépítész
több évtizedes színvonalas állami (területi) és megyei főépítészi munkásságáért, amelyet a szakma számára a felkészültség, a korrektség és a kitartás jellemzett; az Észak-Alföld lelkiismeretes településrendezési, építészeti gondozásáért, becsületes, példamutató emberi magatartásáért; szemléletformáló, tudatosságnövelő szakmai munkája a magyar urbanisztikában is példamutató.

PÁLI ZSUZSANNA okleveles építészmérnök, Dunaújváros és Székesfehérvár Megyei Jogú Városok, valamint Fejér megye korábbi főépítésze
a közigazgatásban, az önkormányzatok érdekében kifejtett kimagasló, példaértékű, magas színvonalú megyei és városi főépítészi munkájáért, melyet lelkiismeretesen, a köz szolgálatáért felelősséggel látott el; teljes főépítészi/építészi munkásságával példát adott a harmonikus, értékelvű településfejlesztés-rendezés humánus, szakmailag elkötelezett útjáról.

 

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.